Amerikai-Magyarok Kenyere – a washingtoni diaszpóra segít
Event date: August 20, 2024Washington – Ebben az évben is megrendezte Szent István napi ünnepségét a Kossuth Alapítvány. A washingtoni magyar közösség képviseletében a nemzeti hagyományok és értékek ápolását, valamint a diaszpóra számára kultikus jelentőségű Kossuth Ház üzemeltetését ellátó szervezet kiemelten készül a nemzeti ünnepekre.
Az idei ünnepség keretében dr. Végh Sándor, az Alapítvány elnöke emlékeztetett államalapitó uralkodónk törekvésére és a nemzeti karakterünket azóta is meghatározó eredményeire a szuverenitás, a keresztény hit, és a társadalmi stabilitás kiépítésében és megerősítésében.
A rendezvény megható és szimbolikus részeként a magyarlakta területekről érkezett lisztből megsütötték, majd megáldották az amerikai magyarok kenyerét, amelyből a jelenlévő helyi magyar szervezetek képviselői megkapták a nemzeti színű szalaggal átkötött kisebb amerikai-magyar cipókat.
A washingtoni magyar közösség hagyományosan felelősséget érez a nemzettest nehézségeket elszenvedni kénytelen tagjai iránt. Ezúttal az ukrajnai konfliktus által sújtott, a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Központhoz tartozó szociális intézmények, köztük a Nagydobronyi Irgalmas Szamaritánus Otthon megsegítésére indult kezdeményezés. Dr. Végh Sándor bejelentette, hogy a Kossuth Alapítvány 500 ezer forintot ajánl fel és közösségi gyűjtést indít a nemes célra, melynek eredményeként összesen egymillió forint támogatást juttatnak el Kárpátaljára.